Önkénteseink naplói

civilek a jovoert lakossagiLassan fél éve vagyok Kiskunhalason az EVS program keretén belül. Sok minden történt ezalatt az idő alatt, barátokat szereztem, kirándultam, kipróbáltam olyan dolgokat amire eddig nem volt lehetőségem. Annyira gyorsan telik az idő, hogy mire észbe kapok már véget is ér ez a 12 hónap, és nekem még annyi tervem van.

Minden szombaton kézműves foglalkozást tartok gyerekeknek, besegítek a lakóközösségi iroda működésébe. A fogadó szervezetem is ad különböző munkákat, de azt nem éreztem elégnek, ezért elkezdtem érdeklődni, hogy hol tudnék még segíteni. Így jutottam el a Kiskunhalasi Állatvédők Egyesületéhez. Minden hétvégén kimegyek a helyi állatmenhelyhez és próbálom szebbé tenni azoknak a szegény, ártatlan négylábú barátainknak az életét akikről lemondtak a gazdái. Csodálatos feladat, és azáltal hogy segíthetek, saját magamnak is jót teszek, hiszen kellemesebb kikapcsolódást nem is tudnék elképzelni. Most tervben van, hogy készítek pár fotót az állatmenhelyeken, és szervezünk egy kisebb kiállítást, hátha jobban meghozzuk az emberek kedvét az örökbefogadáshoz.

Bővebben ...

martoneva01Teljességében 12 hónapot töltöttem el önkéntesként Kaposváron a Compass Egyesületnél. A programom meglehetősen szerteágazó volt, így egy év alatt alkalmam nyílt kipróbálni magam sokféle területen. Hét más nemzetiségű fiatallal dolgoztam, és négy különböző nemzetiséggel éltem együtt.

A hetente ismétlődő főbb tevékenységeink a következők voltak: napi infópont a helyi gimnáziumokban ahol az ERASMUS+ által nyújtott EVS és ifjúsági csere lehetőségeket népszerűsítettük, illetve a Compass Egyesület nyelvtanfolyamait; nyelvi klubok tartása főként angolul, de önkéntestől függően akár a saját anyanyelvén is (amennyiben igény volt rá); csapatunk néhány tagja hetente látogatta a Borostyán Anya Otthont, ahol Somogy megyei fiatal, nehéz családi háttérrel rendelkező anyáknak és gyerekeknek tartottunk angol nyelvű programokat, vagy segítettünk a háztartásban, a kert fenntartásában illetve egyéb alkalmi munkában; szintén hetente látogattuk a Petőfi utcai Idősek Klubját, ahol kisebb-nagyobb sikerrel próbáltuk az idősebbeket szórakoztatni, lefoglalni; emellett jártunk különböző óvodákba, ahol csoportok szabad tevékenységeiben vettünk részt, illetve angol alapszavakra oktattuk a gyerekeket.

Bővebben ...

csergobea 1 1Szeptember végén érkeztem meg Kiskunhalasra. Ketten költöztünk be, egy másik önkéntes lánnyal egy kétszobás lakásba. Úgy érzem szerencsések vagyunk, mert van külön szobánk, amit saját ízlésünk szerint át is alakíthattunk. Nagyon fontos számomra az, hogy milyen környezetben kell élnem, ezért nagyon örülök, hogy egy otthonos kis lakás áll a rendelkezésünkre. :)
Érkezésünk után rögtön megismerkedtünk a LISZI irodával, ugyanis fő feladatunk egyike, segíteni a Lakóközösségi és Információs Iroda működését, valamint különböző rendezvények szervezése a tér lakóinak. Önkéntes társam segítségével indítottunk egy kézműves klubot, amit minden szombaton szervezünk meg a lakóközösség gyerekeinek. Hétről-hétre készítünk az épp közelgő ünnepnek megfelelő dekorációt, dísztárgyakat, állatfigurákat, közben beszélgetünk a gyerekekkel, a foglalkozás végén pedig sort kerítünk egy kis játékra is. Egyelőre ezzel a kis barátias hangulatú klubbal bővítettük az iroda szolgáltatásait, de még sok más tervünk is van a jövőre nézve.

Bővebben ...

kdalma6 1Május-május, ahogy szokták mondani a májusi eső aranyat ér. Na hát akkor itt Csurgón minden nagyon termékeny lesz, nagyon sok gyümölcs lesz, mert majdnem egész hónapban esett az eső. De az időjárást leszámítva nagyon jól éreztem magam ebben a hónapban is. Eléggé zsúfolt hónap volt, sok tevékenységben részt vettem, új tapasztalatokat szereztem, rengeteg élménnyel lettem gazdagabb.

Bővebben ...

kdalma5 1Április, itt a tavasz :-) Minden virágba borult, a természet újjá éledt, mindenhol virágok, zöldülő fák. Teljesen más hangulatban telt ez a hónap, mint az eddigiek. Tavasszal minden megváltozik, mindenki ,,kivirágzik’’. Az embereknek jobb a hangulatuk, többet mosolyognak.
Ez a hónap rövidebb volt, mint a többi, mert a hónap elején otthon voltam, Erdélyben, egy hetet töltöttem el a családommal, a barátaimmal. Feltöltődve jöttem vissza Csurgóra. Az időm nagy részét a csurgói óvodában töltöttem, illetve minden szerdán, Somogyudvarhelyen dolgoztam Salvadorral (spanyol önkéntes társam).

Bővebben ...

Szeretnél jelentkezni?

Szeretnél EVS önkéntes lenni? Regisztrálj a rendszerünkbe, és értesítünk amikor olyan lehetőséget találunk, amely érdeklődésednek megfelel.

Töltsd ki regisztrációs kérdőívünket!

Kérdésed van? Írj nekünk!

Blénesi Enikő, EGYIK önkénteskoordinátor,
E-mail: blenesieniko@yahoo.com

Dániel Botond, EGYIK alelnök,
E-mail: daniel@ifikozpont.ro 
Telefon: 0740-053604

 

Go to top