Home  >  Önkéntesség
Önkéntesség 50 felett
PDF
Nyomtatás
E-mail
Írta: Administrator   
2010. június 14. hétfő, 00:00

A Gyulaferhérvári Caritas önkéntes progjamja felhívást intéz 50 év feletti önkéntesekhez egy programmal kapcsolatosan, melynek terjesztésében kéri az Ön és az Ön által képviselt intézmény segítségét.

 

A Gyulafehérvári Caritas, együttműködésben a magyarországi Katolikus Karitásszal, közös uniós projekt keretében olyan 50 év feletti nők vagy férfiak jelentkezését várja, akik szívesen részt vennének önkéntesként, magyarországi nyári gyerektáborokban, három héten keresztül. Az önkéntesek feladata a programokban résztvevő többi belföldi önkéntessel és karitász-munkatárssal együtt a gyermekekkel való foglalkozás (beleértve a szokásos szellemi és fizikai tevékenységeket: játék, kézművesség, sport, mesemondás, népdaltanulás, étkeztetés, kirándulás, stb.).

Tapasztalataink szerint az időskorú önkéntesek rendelkeznek olyan képességekkel és tapasztalatokkal, melyek segíthetik a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek fejlődését. A beilleszkedés megkönnyítése érdekében az önkéntesek számára egy- vagy többnapos képzés keretében felkészítést tartunk a programban való részvételről, melynek része a szükséges ország-ismeret, a fogadó szervezet bemutatása, a program helyszínének és régiójának ismertetése. A Magyarországon töltött három hét alatt az önkéntesek több gyerektáborban is részt vesznek majd, ugyanakkor két-négy napos kirándulásokban is részük lesz.

A küldő (Gyulafehérvári Caritas) és a fogadó szervezet (Katolikus Karitász) az önkéntesek minden költségét fedezi: az utazásokat, a szállást, az ellátást és a kirándulásokat is.

Várjuk tehát minden olyan 50 év feletti nő vagy férfi jelentkezését, aki szeret gyerekekkel foglalkozni és szívesen részt venne az említett programban. Erdélyből összesen három önkéntest választunk ki és küldünk el a magyarországi gyerektáborokba, ugyanakkor mindenkit bátorítunk a jelentkezésre, aki ilyen jellegű szolgálatot szeretne végezni, mert a Gyulafehérvári Caritas által szervezett gyerektáborokban is szívesen fogadjuk az időskorú önkénteseket. Akik a magyarországi gyerektáborokra szeretnének jelentekezni, megtehetik június 10.-én déli 12 óráig (eddig kell eljutattni a jelentkezési űrlapokat a Caritas munkatársaihoz).

Ezen kívül más önkéntes tevékenységekre való jelentkezésüket is folyamatosan várjuk. Bármilyen kérdéssel bátran fordulhatnak a Caritas önkéntesekkel foglalkozó munkatársaihoz.

 

Köszönettel,

Molnár Judit – a Gyulafehérvári Caritas önkéntes programjának koordinátora

 

Önkénteseink blogjai

Ifinapok 2011