A Hargita Megyei Magyar Diáktanács (Hadit) 11 középiskolai diákönkormányzatot tömörít, amelyek Hargita megye 5 nagyobb településén működnek. (Csikszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Székelykeresztúr, Maroshéviz). A Hadit célja a megyében működő középiskolás diáktanácsok segítése, hogy azok minél hatékonyabban és eredményesebben tudják betölteni szerepkörüket (érdekképviseletet, rendezvényszervezést, diákok képzését). Mindezek mellett megyei programokat is szervezünk, amelyek több diákot megmozgatnak mint az egyes diáktanácsok projektjei külön-külön.
Annak ellenére hogy a szervezet csupán 1 éve alakult és még jogi bejegyzése sincs, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségével (MAKOSZ) közösen több megyei és országos programot valósítottunk meg:
Érdekképviselet terén is fontos megvalósításokat tudhat magáénak a szervezet. Amikor Romániában meg akarták vonni a 18 éven felüli diákoktól a gyermekpénzt, a HADIT az országos diákszervezettel együttműködve 4500 aláírást sikerült összegyűjtsön a megye iskoláiban. Ezáltal is hozzájárulva a tiltakozó akció sikeréhez.
Több alkalommal is együttműködtünk a Megyei Ifjúsági Igazgatósággal, diákokat toboroztunk programjaikra, ifjúsági táborok szervezésében vettük részt. Továbbá az egy év alatt számos pályázatot készítettünk el a tagszervezetek számára.
Eddigi programjaink közvetlenül 300-350 diákot érintettek Hargita megyében és Erdélyben, és szeretnénk ha ez a szám növekedne.
A HADIT 2008-as tevékenységi beszámolóját itt olvashatjátok el.
Lukács Piroska
Ladó Tünde