Kettőezer kilenc augusztusában érkeztem Tótvázsonyban. Vissza gondolva, nem tűnt számomra olyan rövidnek, mint ahogyan ezt Én gondoltam az elején. Nem vagyok olyan aki előre el tervezi az életét és mindent lépésről lépésre betartja és aszerint él. Szeretem az újdonságokat és szeretem az otthoni létet is. Szeretem érezni a szelet az erdőben sétálva; érezni a reggeli köd után a friss levegőt az arcomban s szeretem a csípős telet, az esőt. …
Mind ezt csak úgy tudom értékelni ha ki maradnak az életemből, ha nem is hosszú időre de kimarad az életemből. Értékelni tudom már, mert egy környezet változás sok mindent tanít és sok mindent fel erősíthet az emberekben, bennem is. Mert hogyan lehetne értékelni valamit ha nem úgy, hogy el veszítünk valamit. Vagy ha időnként ki maradoznak az életünkből. De benned élnek az emlékeid, az a sok ember és a környezet, amiben felnőttél.
Ahogyan át gondoltam az itt el töltött időmet rájöttem, hogy nagyon gyorsan el szaladt és rengeteg érzéssel, élménnyel gyarapítottam tudásomat. Olyanokkal, amelyeket magammal vihetek és hozzám tartoznak örökre.
semmit sem tudok rólatok, hogy micsi? hogy s mint?
kivel mi történik és mi nem . . . ;)
na de azért remélem jol van mindenki és örültök a tavasznak és a jo időnek is .
na pussz és vigyázzatok magatokra.
minden jót kivánok . én nagyon jól vagyok;))
Igen , én is örülök , hogy itt vagyok és annak is ennyire jol alakulnak a dólgok.:) Mindíg el mondom ; ennyire jol érzem magam és milyen jó nekem. Nehézségek , mind minden hol itt is elő fordúlnak de - ;) még nem vólt olyan amit nem lehetett volna mególdani. ... , Annyi ember vesz körül és mindenki segít ha szükségvan rá. Szóval így azért egyszerü a dolog. Sőt van egy család akik Csíkdánfalviak.., ;) érdekes nem..?:) nagyon örülök , hogy itt vagyok köszönöm szépenn.
Minden jót, vigyázzatok magatokra.
:* Üdv Piroska;))
Szóval, minden renben van velem.
Ez a hét picit pörgős volt .., ennek ellenére minden simán ment.:)
Jövő héten egyedül leszek, mivel Carina el ment Nagyvázsonyba, EVS clukbba.
Szóval meg vagyok... jah és jól áll a szemüveg ugye.
na minden jót :D :-h
Hát öszintén szolva; Király! nem beszélve arról h milyen gyönyörű az aréna. és az a hangulat ami ott uralkodik. 8-> telyesen el varázsolt. :);)) tudtam mindíg, h nem csak játszani jó.. a hajrára is szükség van.
kivülröl is gyönyörü ..!! szeretnék majd még meccsre menni és remélem fogok is.:D;))
Hát úgy tünik jo volt mert ma is fel jönnek és talán megint lessz egy csajos esténk. Képzeld , nem vólt hangom vasárnaptól most jövöget vissza :D
És megyek kézilabda meccsre is jövőhéten
nem semmi ugye. ma is mehettem volna de ma dólgozom igy lemaradok róla...de a csütörtökiről nem és rem hangom is lessz, mert oda az is szükség-bár rem nem fog utána megint elmenni:))... majd kiderül. Na és gogy ment - kész lett mind 3. dolgozat?.. biztosan :) ;) küldök egy naptárt ezt én készitettem , ki is nyomtatták és hááát:) nagyon büszke vagyok rá.:D
minden jót és vigyáz magadra :-h
Nagyon jól telik és nagyon gyorsan- de ideje volna egy látogatást tegyetek nálam.
Minden félét kitaláluk mostanában és holnap is pizsipartit rendezünk, filmetnézünk és jól érezzük majd magúnkat , remélem.
A hétvégén voltam vadat lesni és láttunk is vaddisznókat, szervasokat és őzikét is.
Remgeteg állatal találkozni itt a ..dombokközött..;;) ;))
küldök képet is mellé, minden jót.vigyázzatok magatokra
Remélem mindenki jól van, mert én nagyon jól.
A hétvégén buéllizni voltunk Balatonfüredenn és nagyon jól telt.
Most hétvégén teaházlessz és már alig várom.
Vigyázzatok magatokra minden jót.
Piroska;)
Lukács Piroska
Ladó Tünde